NOBILITAS  CARPATHIAE

Magyar nemesi családok felvidéki

CIVIL SZERVEZETE

 

 

 

Mons. Mag. Gyurcso Zoltán homíliája a gróf Forgács Ádám érsekújvári várkapitány emléktáblájának leleplezése alkalmából tartott szentmisén

Érsekújvár, 2011. szeptember 24.

 

Krisztusban kedves testvérek!

Az egyik legszebb emberi tulajdonságok közé tartozik az, hogy képesek vagyunk megköszönni embertársainknak a nekünk juttatott adományokat, ajándékokat. Sajnos hozzá kell tennünk ezzel kapcsolatban, hogy olyan világot élünk, amokor a mai kor embere úgy gondolja, hogy életnek a saját kovácsmestere, hogy amit megalkot, azt csak önmagának köszönheti és nem másnak.

Nagyon fontos tehát, hogy szélesebb összfüggésekben szemléljük az életet, hogy nyitott szemmel és nyitott szívvel járjunk és keljünk az emberek között, hogy értékeljük a múltat, a történelmet, mert tulajdonképpen ott fedezhetjük fel azt, hogy sokszor az életünket, olykor a szabadságunkat vagy a hazánkat köszönhetjük azoknak a nemzedékeknek, amelyek előttünk éltek.

Gróf Forgács Ádámra emlékezve el kell azonban mondani, hogy ezzel a szentmisével rajta kívül mindazon ebben a régióban élő egyszerű emberre és számos népre, nemzetiségre is emlékezünk hálás szívvel és mondunk nekik köszönetet, akik a történelem adott pillanatában védték ezt a várost és általa az egész keresztény Európát. Hiszen amikor Bécsben győzelemre jutott a keresztény hadsereg, akkor tulajdonképpen egy nagy összefogásnak lehettünk tanúi.

Milyen összefüggésekben elmélkedünk, Krisztusban kedves testvérek, milyen hálával tartozunk azoknak, akik a nemzet oltárán feláldozták önmagukat, olykor életüket értünk, a mi szabadságunkért, a keresztény értékekért? És miert adunk hálát a szentmisében?

Azért mondunk köszönetet e szentmise által, amit a Szentírás oly szépen fejez ki azokkal a szavakkal, hogy: „Úgy szerette ezt a világot, hogy odaadta egyszülött fiát, és ez a fiú úgy szerette ezt a világot, hogy odaadta életét és ez a fiú az utolsó vacsorán azt mondta, hogy senki nem tanúsít nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja másokért.

És itt látjuk a szép összefüggést Krisztus áldozata között és történelmünk nagyjai között, akik nem csak azért hallgattak szívükre, mert nemesi családból származtak, hanem azért is, mert tudtak másokért élni és halni, tudták magukat szeretetből másokért feláldozni, és ha kellett, akár az életük árán is.

Sokan azt mondják, hogy a szentmise áldozata nem vonz engem, mert egy passzív szertartás, amely nem tud megszólítani. Ez olyan, mint amikor a gyászszentmisére eljönnek a családtagok és amikor a pap kezébe veszi a kenyeret és azt mondja: „ez az én testem, mely értetek adatik,” és a családtag, az a fiatalember nem tudja megérteni, hogy ez volt az én apám, édesanyám, nagymamám, akitől most búcsúzunk, aki mindenét odaajándékozta szeretetből, értem is.

Nagyon fontos, hogy őszinte szívvel jöjjünk a szentmisére Krisztus szeretetét, áldozatát ünnepelni. Hogy vegyük észre a család legközelebbi környezetét. Hogy a szüleink mellett ott vannak a tanítóink, nevelők, jóbarátok, kiknek mindannyiuknak kellene köszönetet mondani. Eljönni a szentmisére és odahelyezni életünk áldozatát. Hálát adni és köszönni és emlékezni, mert csakis így tudjuk gyarapítani, megőrizni és átadni hagyatékunkat a következő nemzedékeknek.

Egymással összefogva csak a jó ügyért harcoljunk, hogy az örökséget gyarapítva tudjuk átadni az elkövetkező nemzedékeknek, akik majd szintén hálás szívvel fognak gondolni ránk.

Ammen.