NOBILITAS  CARPATHIAE

Magyar nemesi családok felvidéki

CIVIL SZERVEZETE

 

 

 

II. Rákóczi Ferenc mint nemes ember, politikus és államférfi

Dr. jur. Dr.-Ing. vitéz zarkafalvi és práznóczi Práznovszky Miklós, a magyar nemesi családok Nobilitas Carpathiae felvidéki civil szervezete országos elnökének előadása a Fejedelem emlékére rendezett konferencián. Losonc, 2011. augusztus 27.

 

Nagytiszteletű (Miklós István) Esperes Úr,

tisztelt (vitéz Kiss Imre) Országos Elnök Úr,

kedves Barátaim!

 

II. Rákóczi Ferenc személyisége oly sokoldalú és életpályája oly gazdag nem csak a magyar nemzet számára, hanem nemzetközi viszonylatban is, hogy több oldalról érdemes és szükséges megközelíteni.

A Szent Korona Szövetség egyhetes felvidéki és lengyelországi utazása során a résztvevőknek lehetősége nyílt végigjárni életének főleg a szabadságharccal összefüggő egyes nevezetes állomásait, felidézni a történelmi események emlékét és leróni kegyeletüket e nagy hazafi előtt.

Szíves engedelmükkel én szólnák néhány szót II. Rákóczi Ferencről mint nemes emberről, politikusról és államférfiről – Erdély és Magyarország fejedelméről. Annál is inkább, mert mint a magyar nemesi családok Nobilitas Carpathiae felvidéki civil szervezete országos elnökének közel áll személye nem csak hozzám, hanem civil szervezetünk minden tagjához. Ez a megközelítés helyénvaló és időszerű annak ellenére, hogy Csehszlovákiában az 1918. évi 61. sz. törvénnyel, amely mindmáig érvényben van és hatályos (!!!), megszüntették a nemességet és megtiltották a nemesi címek és előnevek használatát (Magyarországon ez az 1947. évi IV. sz. törvénnyel történt meg). A törvény általi intézkedések ugyanis csak formálisak, tényleges kihatásuk nincs, mert az embert ugyan meg lehet fosztani jogaitól, szellemi és anyagi javaitól, meg lehet őt gyalázni, ki lehet taszítani a tásadalom peremére, de egyet nem lehet vele tenni: megfosztani emberi méltóságától és főleg hitétől, mert aki Istenben hisz, annak megrendíthetetlen ereje van újra és újra felkelni és akár reménytelen helyzetéből is  újból kezdeni.

Ki is volt II. Rákóczi Ferenc mint ember? A felvidéki Borsiban született 1676. március 27-én. Apja I. Rákóczi Ferenc, aki szintén erdélyi fejedelem volt. Anyja, Zrínyi Ilona, Zrínyi Péter horvát bán és Frangepán Katalin leánya, a költő Zrínyi Miklós unokahúga volt. Egyetemi tanulmányait követően 1694-ben feleségül vette Sarolta Amália hessen–wanfriedi hercegnőt, akinek nagynénje, az orléans-i hercegné révén rokonságba került XIV. Lajos francia királlyal is. Gyámja atyja végrendeletének értelmében I. Lipót császár volt, aki engedélyezte, hogy nevelését anyjukra, Zrínyi Ilonára ruházzák. Anyja mellett Kőrössy György kamarás és Badinyi János is részt vettek nevelésében, többnyire Munkács várában. A karlócai béke megkötése után az ifjú Rákóczi Bécsben nevelkedett a császár felügyelete alatt.

Ezek után jogosan felmerül mindannyiunkban a kérdés, hogy egy ilyen főúri származású, ilyen nevelésben részesült, ilyen rokoni kapcsolatokkal és ilyen anyagi háttérrel rendelkező fiatalembert mi késztette arra, hogy a habsburgellenes szabadságharc élére álljon és kockára tegye személyi, családi és vagyoni helyzetét.

Ha erre a kérdésre tudományosan akarnánk válaszolni, nem hiszem, hogy egyértelmű eredményre jutnánk. Ebben az esetben ugyanis figyelembe kellene vennünk ifjúkorának zavaros viszontagságait főleg a bécsi császári udvarral kapcsolatban, a Bécs ostroma után kialakult hadi és politikai helyzetet és nem utolsó sorban Rákóczi személyiségét.

Ahhoz, hogy ezt a kérdést a mi nemesi szervezetünk szempontjából minél egyszerűbben, de azért hitelesen tudjuk megválaszolni, hadd idézzek Verbőczy István Opus Tripartitum című hármaskönyvéből, amelyben a következőket írja: „a valóságos nemességet hadi szolgálatokkal és egyéb érdemekkel szerzik és birtokadományozással erősítik meg“. Tehát a nemességet nem formálisan, holmi törvény adta kinevezés vagy más jogügylet alapján szerzik, hanem tényleges, a haza érdekében tett hadi és egyébb érdemek alapján. II. Rákóczi Ferenc családjában ezek az érdemek eleve adva voltak.

A teljesség kedvéért hozzá kell tenni, hogy a nemességgel nem csak előjogok jártak, ahogy azt sokan tévesen hiszik, hanem kötelességek is. A nemesek nem csak az adófizetés alól voltak mentesítve (hogy más jogokat ne említsünk), hanem továbbra is a Szent Koronát voltak kötelesek szolgálni. Ez azt jelenti, hogy ha például az országot külső veszély fenyegette, minden nemes köteles volt a haza védelmére csapatot felállítani és hadba szállni, természetesen mindezt saját költségükön. Ezek a kötelességek éppúgy, mint  az előjogok, nemzedékről nemzedékre öröklődtek.

Az elmondottak alapján valaki azt mondhatná, hogy akkor II. Rákóczi Ferenc tulajdonképpen nem is tett semmi különöset, csupán kötelességét teljesítette. Mi viszont azt mondjuk, II. Rákóczi Ferenc teljesítette kötelességét, méghozzá maradéktalanul. Ez a megállapítás nem magától érthető, mert nem mindekire jellemző, akik élete során körülvették.

II. Rákóczi Ferenc felismerte a kor kihívását és felismerte saját szerepét benne, mert a nemesi rangjából adódó kötelességeit komolyan vette, mert igaz hazafi volt. Igaz hazafi volt annak ellenére, hogy anyja oldaláról horvát származású volt, nevelése következtében az osztrák befolyás is adva volt, felesége után német és rokoni kapcsolatai révén francia érdekek is közrejátszottak. II. Rákóczi Ferenc hű maradt azokhoz az elvekhez, amelyek betartása következtében felmenői megkapták a nemesi rangot. Tudatában volt annak, hogy a magyar nemességnek nem a nemzetiségi tényező a közös nevezője, hanem valami más, ami a nemzetiség felett állt úgy, ahogy azt Verbőczy fogalmazta meg az idézett sorokban. 1848 előtt ugyanis a magyar szokásjog szerint minden magyar nemes a Szent Korona tagja volt, utánna pedig a jogkiterjesztés következtében mindenki, aki a Szent Korona területén született, illetve honosítva volt, mégpedig nemzetiségére, származására és vagyonára való tekintet nélkül az „una et eadem nobilitas“, azaz a nemesség egy és ugyanazon szabadságának elve alapján.

A második tényező Rákóczi politikusi mivoltából adódik. Magyarország és Ausztria között ugyanis soha nem jött létre egységes állami kötelék. A Habsburgok magyar trónra való lépése után a két államot csupán a közös uralkodó személye kötötte össze, semmi egyéb. Az ú. n. perszonális únióban Magyarország de jure továbbra is önálló független állam maradt (Hungaria semper libera) a maga politikai, közjogi, gazdasági és társadalmi berendezkedésével. Magyarország mindenkori uralkodója – függetlenül attól, hogy az utolsó 350 évben egyúttal német római, illetve osztrák császár is volt, a Szent Koronára tett esküje értelmében köteles volt Magyarországon és a Szent Korona országaiban tiszteletben tartani a vonatkozó jogi normákat. Tudjuk, ez nem mindig volt így, mert a Habsburg uralkodóház Magyarországot csak mintegy gyarmatnak tekintette és úgy is kezelte.

Összegezve a fentieket tehát kimondhatjuk, hogy II. Rákóczi Ferenc személyében ötvöződtek magánszemélyi és politikusi erényei. Amint már előbb elmondtam, ezek az erények a hozzá legközelebb álló személyekben – jóllehet nemesi származásúakban – nem voltak meg.

Példának okáért megemlítem a „Rákóczi villámának“ nevezett ocskói Ocskay László kuruc brigadérost, aki az 1708. augusztus 3-i vesztett trencséni csata után lovasezredével áttért a császáriak oldalára és egyesült Pálffy János hadával. Miért tette, milyen megfontolásból, milyen indítékból, a történészekre bízom, nehogy vitára adjak okot. Maradok a tényeknél, amelyek arról adnak tanúbizonyságot, hogy Ocskay László brigadérosnál a nemesi elkötelezettségnek a haza és a Szent Korona iránt kissé eltérő volt a tartalma az elvárthoz képest.

Gróf nagyrákói Károlyi Sándor kuruc tábornagy és főgenerális Bercsényi Miklóst váltotta fel tisztségében. II. Rákóczi Ferenc Lengyelországba távozása előtt megbízta, folytassa a tárgyalásokat Pállfy János császári biztossal. Mialatt a fejedelem I. Péter orosz cárral tárgyalt a katonai segítségről, Károlyi 1911. április 30-án a nagymajtényi mezőn 12 000 főnyi seregével letette a fegyvert és Pálffy Jánossal megkötötte a szatmári békét. Ezért a tettéért sokan árulónak nevezték.

Gróf Erdődy Pálffy János labanc hadvezért, a császári seregek főparancsnokát és a szatmári béke másik főszereplőjét, talán nem is kell különösen részletezni. Ő magyar nemes létére kezdettől fogva az osztrák császár szolgálataiban folytatta katonai pályafutását.

Ez a néhány példa is mutatja, hogy Rákóczi történelmi helytállása korántsem tekinthető természetes jelenségnek, hanem csupán az ő egyéni megnyilvánulásának.

Végezetül ejtsünk néhány szót arról, milyen üzenetet hagyott II. Rákóczi Ferenc a mai nemzedéknek: nekünk polgároknak és az ország általunk választott vezetőinek. E célból alkalmazzuk ismét a már jól ismert Verbőczy idézetet. Ennek értelmében felmenőink – a nemesek először tettek valamit hazájuk érdekében és utánna vagy elismerésben részesültek nemesi rangra emelés formájában, vagy nem.  Az állam mai képviselői először a parlamenti választásokon felemeltetik magukat az előjogokat élvező honatyák sorába, majd utánna az ország érdekében vagy tesznek valamit, vagy nem. Nos, ez a legalapvetőbb lényeges különbség a mai politikusok között és miköztünk, nemesek között, amelyek közé II. Rákóczi Ferenc is tartozott.

A rendszerváltási politikai elit legelső dolga az volt, hogy megszavazza magának a magas fizetéseket, no meg a mentelmi jogukat, amely, legalábbis nálunk Felvidéken, kiterjed még a szabálysértési eljárásra is. Így a tisztelt politikusaink például ittasan is vezethetnek gépkocsit anélkül, hogy akár a legcsekélyebb módon is felelősségre lehetne őket vonni. A tisztségükből való visszahívás jogát a mai polikai kultúra nem ismeri.

Ezzel szemben nemes elődeink saját költségük árán szolgálták a Szent Koronát, mert a nemesi státuszuk és a vele járó adomány erre kötelezte őket. A mentelmi jogot egyáltalán nem ismerték. Ha valaki nem az élvárásnak megfelelőaen teljesítette feladatát, az ősi szokásjog szerint bármikor meg lehetett őt fosztani tisztségétől.

A fenti példák követendő példák! Ezért mindennapi életünkben törekedjünk arra, hogy minél jobban megfeleljünk nemes elődeink által felálított követelményeknek. Önmagunkkal, de főleg a bennünket képviselő közszemélyekkel szemben legyünk igényesek és kritikusak úgy, ahogy ezt nekünk II. Rákóczi Ferenc életpályája mutatja.

 

Nagytiszteletű Esperes Úr, tisztelt Országos Elnök Úr, kedves Barátaim!

A nemesség, pontosabban az egykori nemesek leszármazottai az elmúlt évtizedekben uralkodó kommunista rendszer alatt nagy megpróbáltatásokon mentek keresztül. Ezeket jól ismerjük, nem fogom részletezni. Mit tegyünk tehát a múltban elszenvedett sérelmekkel? Keresztény/keresztyén hitünk arra tanít bennünket, hogy megbocsássunk, ahogy Krisztus Urunk tette a kereszten. Emlékezzünk, hogy okuljunk a múltból, viszont ne ítélkezzünk, nehogy ugyanazokba a hibákba essünk, mint a közelmúlt hatalmasai.

Aki ítélkezik, tévedhet. Aki viszont megbocsát, nem téved soha.

Köszönöm szíves figyelmüket.